Testvérem, János

Újra itt a tartós forróság, nem lehet semmit sem csinálni, csak túlélni. Ma a gépemet választottam eszköznek a túléléshez, testvérem János honlapját böngésztem át.
János fotóművész.
Az hogy gyönyörű fotói vannak már szinte természetes nekem. Pedig tudom, hogy nem az, hiszen minden egyes képe olyan, mint egy költemény, így valóban csak érzékeny lelkület tud pillanatból örökkévalóságot teremteni egy képnyi területre. De megszoktam, hogy ha kattint, ez jön ki belőle. Talán ezért nem fotózok én még amatőr szinten sem, mert tudom, hogy hol kezdődik a jó kép. Meglátni. Ott. Csak aztán jön a technika.
Na de engem nem is első sorban a képei nyűgöznek le, hanem az írásai. Ha lehet fokozni a szépet, az írásai még jobbak, mint a képei. Szépek, érzékenyek, intelligensek, egyszerűen jók.
Kedves Bátyám, bármilyen nehéz az életed, amíg ezek vannak Benned, addig gazdag vagy!
Sok szeretettel ajánlom Neked és minden szépre vágyó embernek ezt a bejegyzésemet!

János önportréja

Az elmúlt hónap (július) annyira meleg volt, hogy levegőt se nagyon volt kedvem venni, Így az írás is elmaradt. Pedig bizony sok minden történt. Na nem nagy dolgok, de nekem éppen elegek, hogy mozgalmas legyen az életem.
A lánykám tengeri malac házát tovább bővítettük. Kapott egy "iroda" polcot, majd megcsináltuk az első saját készítésű malaclakot, Domi el is keresztelte Hotel Pitypang- nak, egész csinos lett, kapott tőle 4 csillagot!
Aztán készítettünk még egy nagy polcot, hogy újabb 2 hotel elférjen az új jövevényeknek. Persze majd azt is meg kell csinálnunk, de legalább van már gyakorlatunk benne.
Éva tesó anyukájának szülinapja alkalmából bevettem magam egy könyvesboltba és jól bevásároltam könyvekkel. Egyet Éva néninek, kettőt magamnak, csak hogy érezzem a törődést... :-)
Az egyik egy szakácskönyv, amolyan regénybe ágyazott, nem kötött most le.
A másikat romantikus könnyed nyári szórakozásnak vettem. Hát nem az volt. Nagyon tetszett, bár kicsit nehezen indult nekem, de tele van olyan gondolatokkal, amik éppen most engem is foglalkoztatnak eléggé. (Lehet, hogy a könyvek választanak minket, nem pedig fordítva?) Ezt olvastam júliusban és újra el fogom olvasni, mert még szeretnék vele lenni.
Most éppen csendesen esik az eső, kint pötyögöm ezt a naplót a verandán, nagyon kellemes itt lenni.
Megint ott tartok, hogy kellene terveznem a jövőt, de valahogy nagyon nehezemre esnek ezek a kötelezettségek. Pedig tudom, hogy nem úszom meg, de a halogatás most jól esik.
Augusztusban viszont rengeteg munka vár a kertben és a házban is, fel kell rá készülnöm lelkileg és fizikailag is. Hajrá Kati!

Eltelt 4 hónap, hogy elhagytam a munka világát, most már azt hiszem, írhatok az első benyomásaimról, milyen is nyugdíjban lenni, hiszen ennyi idő már több, mintha szabin lettem volna.
A legelső érzés minden reggel, amikor felébredek, a mérhetetlen nyugalom. Nincs stressz a kötelezettségek miatt, ami a munkába járás velejárója. Persze kötelezettségek most is vannak már reggeltől, de ez nem ugyanaz, hiszen mindent, ami kötelező, magam rovom ki magamnak. Milyen más ez! Csak az tudja, aki így él!
Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs hiányérzetem, hiszen 41 év munkaviszony nem illan el az ember életéből ripsz és ropsz. Igen, hiányzik néha az, hogy egy ebéd vagy kávé mellett beszélgessek, hogy megoldjak egy sürgős incidenst, hogy valami jó kerülő megoldást egy sürgős üzleti problémára vagy tudom is még mi minden.
A hivatali munka még nem hiányzik. Lehet, hogy majd fog, ám most még olyan sok itthon a tennivaló, hogy nem tudom elképzelni, hogy unalomból újra munkát keressek.
Az első két hónap reggeltől estig dolgoztam kint a kertben, szinte abbahagyhatatlanul. Ez a pánikszerű munkakényszerem alábbhagyott, már tudok csendesen üldögélni a teraszon és figyelni az életet.
A kutyák körém telepedve szuszognak, a szomszéd macskái vígan grasszálnak a kertben, a kakas üvöltve kukorékol, a madarac viháncolnak, a lepkék fogócskáznak, én meg boldog vagyok, hogy mindennek részese lehetek.
Ez a 4 hónap arról is szólt, hogy meg kellett tanulnom, nem kell nekem itthon megváltani a világot. Nem kell beleszólni olyan dolgokba, amihez kevés közöm van és nem kell segíteni akkor, ha nem kérnek. Persze még a tanulási folyamat elején vagyok, ezt ugyanis nem olyan könnyű megvalósítani, de igyekszem.
Ennyit az első benyomásokról.
És végre, érik az imádott gyümölcsöm, a sárgabarack, tegnap óta azt eszem álló nap, ISTENI!!!!!!!

Az idő suhan,  Boglya növekszik szépen, a szerepek cserélődnek...

Dió fölül, 2015 május vége

Dió alul, 2015 július eleje

Domi kapott az apjától egy quadot már régebben, de mostanra lett beüzemelve.
Azt hiszem lőttek az unalmas hétköznapoknak....

Domi és anyukája

Sok kusza álmom volt az éjjel, főleg vízzel kapcsolatosak. Egy triatlon verseny közepébe csöppentem, jöttek a versenyzők a futásból úszni (! mi ez a sorrend ugye?), kint 42 fok, a víz 18, ott aggódtam, hogy sorra meg fognak halni szívgörcsben.
Aztán meg egy fal mellett álltam és nagyon sírtam, de nem volt oka, csak mérhetetlen boldogtalanság érzésre emlékszem.
Aztán meg szőnyeget pakolásztam, mert takararítani akartam, de nem jutottam sehogysem egyről a kettőre.
És újra víz következett, feküdtem a víz tetején és nem éreztem a hűsítő hatását, inkább azt, amikor melegem van és folyik rólam a víz.
Volt még valami, de már csak annyi maradt meg belőle, hogy hazamentem és a férjem az ágyban aludt. Ahogy beléptem felébredt, próbált felpattanni, de nem tudott és nem is ismert meg.
Felébredtem végre.
:-(

Újabb hét telt el, bizony nem eseménytelenül.
Pénteken felruccantam Pestre, mert cseh sörfesztivál volt, azt ugye nem lehetett kihagyni. Évikével nyakunkba vettük a Szabadság teret és derekasan végigkostóltuk az ismeretlen és kedvenc Budweiser sörünket. Nem csalódtunk. Jó kis buli volt, sokan is voltak, na meg jó volt az idő is. S ha már jól besöröztem, hát Éváéknál aludtam, összekötve kellemest a hasznossal, hiszen másnap irány Agárd.
Tikkasztó hőség, dugó a 7-es utakon, így 2 óra latt legyűrtünk 50 km-t.
Sebaj, minden jó, ha... Nagyon is jó volt. Söröcske, pancsika a tóban, jó nagy sétálások, parti lángos (felejtős), stb.
Másnap sajna gyors hazajövetel, mert Lindáék mentek Tihanyba, az állatokkal meg törődni kellett a nagy meleg miatt.
Hétfői nap fűrészeléssel telt. Éva baromi rendes volt, a szabadnapját nálam gályázta végig egy láncfűrész társaságában. Cserébe mit adhattam, mint ebédet és köszönetet.
Kedden ismét masszázs és a hőség túlélélése volt a program.
Ma, azaz szerdán leeresztettük a medencéből a vizet, mert olyan zöld volt, mintha valaki festéket öntött volna bele. El is ment vele a délelőtt, ráadásul rosszul állítottuk fel újra, így az újraeresztett vizet megint leengedhetjük, vagyis kezdődik minden előlről. Utálom a pufi medencét, szerintem lehetetlen rendesen kezelni.
És végre végre délután megjött a várva várt viharral a lehűlés. Boglya olyan boldog volt, hogy nyakra főre csinálta a hülyeségeket, miközben mindent és mindenkit kékre zöldre harapdált, aki és ami az útjába került.
Hát ennyi egy hét alkalmazotti munka mentesen, mindenki döntse el, uncsi vagy sem. Nekem még nem az. :-)

Eszünk, iszunk, mulatunk

Naplemente Agárdon