2015. március 30., hétfő

A mai horoszkópom azt írta, hogy ma csak magammal törődjek. Ezzel az a baj, hogy ezt 1 óra után olvastam, így a délelőttöm megint a kerté lett.
Lassan lassan kezdem felfedezni, hogy hol bujtak meg 20 évig az izmaim. Itt is fáj, ott is fáj, mindenhol izomláz.
Még most sem fogtam fel igazán, mekkora szabadság szakadt rám.
Azt hiszem erre találta ki az angol a freedom szót. Ezt érzem.
40 év robot után, 20 év monitor előtt, képtelen vagyok a lakásban lenni. Még enni, inni sem akaródzik bemenni. Mindegy milyen az idő, nem számít hogy végkimerültem, csak kint lehessek. De jó, hogy tavasz van és nem ősz, nem viselném el most a hosszú téli bezártságot.
No, már csak 1 nap van márciusból, lejár a pihenő időm, amit kiszabtam magamnak, lassan rá kell hangolódnom a tervezett kötelezőségekre.
:-)  vagy :( ?

2015. március 28., szombat

3 hete vagyok itthon és felforgattam a kertet.
Ma is jó sok növényt vettünk az Oázisban, lassan úgy érzem, a sponsoruk lettünk, iszonyat mennyiségű növényt vásároltam már fel náluk.
Persze ezeket azonnal be is kell dolgozni, nem maradhat ott a cserépben.
Sok munka, cserébe gyönyörű kert (lesz).
Mit mondjak, nagyon élvezem. Igaz, jól elfáradok, de jól is alszom. Mert valamit valamiért. :-)

2015. március 27., péntek

Ma 3 hete, hogy nem kell munkába mennem.
Szárnyakon jár az idő, így nagyon nehéz visszamenőleg leírni pontosan, mivel töltöttem az időt.
Nos, elhatároztam, hogy a március a pihenés jegyében fog telni. Ezt azt jelenti nálam, hogy a lajstromva vett tennivalók várnak áprilisig.
Ezért "csak" a kerttel foglalkoztam.
Fenyőfa kivágás, fás sufni rendezés, sövények alakítása, némelyek likvidálása, hátsó terasz rendbetétele, némi kerttervezés/rendezés, sok sok vásárlás, kutyák kényeztetése és alvás este 10-től reggel 8- ig. Hát mit mondjak, isteni! Nem is értem, hogy bírtam ki eddig bezárva napi 8, 9 órát egy monitort bámulva. Döbbenet, micsoda minőségi különbség ez az élet, jó levegőn, stressz mentesen, szinte már már gondtalanul.
Lehet, hogy mégis felébredek ebből az álomból?
Holnap szombat, de ez miért is érdekes? Ja, hogy kívánjak szép hétvégét!
:-)


Kedves Olvasóm, köszöntelek!
Hosszas gondolkodás után meghoztam életem egy újabb fontos döntését, nyugdíjba vonultam.
Ne gondolja senki, hogy ez egy egyszerű döntés, hiszen a mai, fogyasztásra ösztönző világunkban nem az a normális, hogy valaki a kevesebb pénzt választja.
No, mégis ezt tettem, s hogy hogyan telnek napjaim, arról szeretnék itt irogatni, hátha más is kedvet kap, aki hezitál.
A születésnapomra tartogattam az utolsó munkanapomat, hogy ezzel is emlékezetesebbé tegyem a visszavonulásomat.
Ez is milyen furcsa, hogy visszavonulás, hiszen az elmúlt 3 hét nem arról szólt, hogy egy szobában szomorkodom megváltozott állapotom miatt, hanem joggal mondhatom, hogy magáról az életről. Szó sincs semmilyen visszavonulásról, elvonulásról, nyugalomról, nagyon is mozgalmas ez a nyugdíjas lét!
Sajnos most ki kell mennem a kertbe, mert hívogat a madárcsicsergés. :-)
Hamarosan folytatom.